<3 LoLLy |pop| - Side <3

*_* Mindenes *_*


               Idézetek a >>Barátságról<<


"A barát az az ember, aki mellett mersz önmagad lenni" Pam Brown

"Két ember attól fogva számít igaz barátnak, amikor hallgatásuk már nem jelent kínos csendet." Tyson Gentry

"Míg van posta, és nem vágják el a telefonvonalakat, míg van mondanivalónk, s amíg minden szorongásunk és örömünk meg akarjuk osztani egymással, addig barátok maradunk. Mindörökre." Marion C. Garetty

"A jó barát az az ember, aki az emberiség azon részéhez tartozik, akivel emberi módon tudunk viselkedni." George Santayana

"A barátság sohasem felejt. Éppen ez a csodálatos benne." Oscar Wilde

"Nagyra becsülöm azt a barátom, aki időt talál számomra a naptárában, de még jobban szeretem azt, aki elő sem veszi a naptárát, ha rólam van szó." Robert Brault

"Az igaz barát olyan, mint az egészség, csak akkor értékeled, mikor már elvesztetted."

"A jósors szerzi, a balsors próbára teszi a barátokat."

"A végtelenhez mérve nem is létezünk. A csillagévek óráin egy perc az életünk. Az ember önmagában semmit sem ér, ha nincs barátunk, elvisz a szél!"

"Az igaz barát a kezedet fogja, és a szívedet simítja." Gabriel García Márquez

"Az igazi barát az, aki ismer, de ennek ellenére szeret is."

"Az életünket egyrészt mi magunk, másrészt a barátaink tehetik boldoggá, vagy boldogtalanná."

"A barát az, aki megérti a múltad, hisz a jövődben, és elfogad annak, aki vagy."

"Aki barát, az szeret, de aki szeret, az nem mindig barát."

"Egy barát olyan, akár egy téli lámpás: minél régibb a barátság, annál erősebb a fény."

"Sose magyarázkodj. A barátodnak nem kell, az ellenséged nem fogja elhinni."

"Ha nem akarod, hogy titkodat megismerje az ellenség, ne mondd el a barátaidnak." B. Franklin

"Két ember attól fogva számít igazi barátnak, ha hallgatásuk nem jelent kínos csendet. "

 ● "A jó barát garantálja, hogy kihoz a börtönből, de az igazi barát ott fog ülni melletted, amíg ki nem szabadulsz. "

"A barátom csendes angyal, újra megtanít repülni, ha a szárnyaim már nem emlékeznének, hogyan kell."

"Barát az, akire akkor is vágyódsz, amikor egyedül szeretnél lenni."

●  "Barátom az, aki ha jót kíván nekem, úgy is gondolja."

"Barát az, aki akkor is hibátlan tojásnak lát, ha éppen van rajtad egy kis repedés."

"A szerelem vak, a barátság csak becsukja a szemét!" BY. Virág

"A barátság okkal, a szerelem ok nélkül szakad meg."

"A barátság aranyfonál, mely könnyen elszakadhat. Össze lehet kötni ugyan, de a csomó örökre megmarad."

"Ne menj előttem, lehet, hogy nem tudlak követni.
Ne gyere mögöttem, lehet, hogy nem tudlak vezetni.
Gyere mellettem és légy a barátom."

"Ha az összes barátom leugrik egy hídról,
én nem ugrom velük.
Lent várok, hogy elkaphassam őket!"

"A barátság igazi dicsősége nem az egymás felé
kinyújtott kéz, nem a kedves mosoly, nem is a társaság
öröme, hanem a lelki-szellemi megvilágosodás,
amelyben részed lehet, amikor rádöbbensz, hogy
egy embertársad hisz és bízik benned!"

"A barátság nem azért van, hogy valamit kapjunk, hanem hogy lehetőségünk legyen adni."

"Az igazi barátok nem azok, akikkel leülsz egy órácskára dumálni és iszogatni. Az igazi barátokkal nem kell mindennap találkozni, az ember egyszerűen tudja, hogy ott vannak, ha szükség van rájuk."

"Igaz barátod az, kivel nem kínos, ha beszélgetés közben beáll egy hosszabb csend, s nem kezdesz el azon agyalni, mit is mondhatnál.. "

"A barátok olyanok mint a csillagok. Nem mindig látod őket, de tudod hogy vannak."

"Nem csak a szerelemben, de a barátságban is létszükséges az érzelemnyílvánítás, még akkor is ,ha teljesen nyilvánvaló: a felek rajonganak egymásért."

"Semmi sem éri meg a küzdelmet, csupán a nevetés és a barátok szeretete!"

"A barátság voltaképpen szükségtelen, akárcsak a filozófia vagy a művészet... Nem szükséges a túléléshez, de sokkal inkább értelmet ad a túlélésnek."

"Mindig is a barátság rendkívüli előjogának, kényelmének és könnyebbségének éreztem, hogy soha nem kell semmit elmagyaráznom."

"Egy barát, azzal, hogy felhív, felugrik hozzád, vagy akár egy véletlen találkozás, esetleg egy apró meglepetés által bearanyozza hétköznapjaidat!"

"A barát tudja, hogyan engedje el a füle mellett a mondandód javarészét, hogy csak a lényegre válaszoljon!"



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 4
Tegnapi: 14
Heti: 48
Havi: 207
Össz.: 152 669

Látogatottság növelés
Oldal: X Idézetek a barátságról
<3 LoLLy |pop| - Side <3 - © 2008 - 2024 - lolly-side.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »